SÜVÖLTŐ 2014 3. szám

Öko-Portál honlap
Elindult az öko-portál honlap, melynek szakmai összeállításában (öko-enciklopédia) egyesületünk munkatársa is részt vett. A honlapon az öko-enciklopédián kívül vannak játékok gyerekeknek, előadások és más hasznos információk: www.okoportal.hu
Gyógynövény ismereti hétvége felnőtteknek
Program időpontja: 2014. július 25 - 27. P - V
Program helyszíne: Csiperke Erdei Iskola és Tábor
Gyógynövény ismereti hétvégénk célja, hogy a résztvevők e témában gyakorlati tapasztalatokon alapuló ismeretekre tegyenek szert. Megismerjék a hazai flóra gyógynövényeit, valamint a gyűjtés és tartósítás szabályit.
Klímaőrjárat vetélkedő 2014. döntő!
Véget ért a küldetés!
2014 februárjában indult a felső tagozatosok számára meghirdetett játékos éghajlatvédelmi vetélkedő, a Klímaőrjárat. A fordulók során a diákok 3 fős csapatokba szövetkezve derítették fel a környezetükben, iskolában és otthon tapasztalható környezetrongáló folyamatokat.
Lezárult a Klímaőrjárat vetélkedő első három regionális fordulója
A mai nappal megjelent a Klímaőrjárat Vetélkedő három fordulóján elért pontszámok összesítése.
Nyári tábor 2014.
A nyári szünet kezdetével ismét megnyitja kapuit - a természetszerető és kerékpározni vágyó fiatalok számára - az E-misszió Egyesület Márokpapin lévő Csiperke Erdei Iskola és Tábora, ahol a résztvevők erdőt-rétet bebarangolva találkozhatnak a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet változatos, védelemre méltó állat-, növény- és gombaritkaságaival. Táborainkat 8-18 éves gyerekeknek és fiataloknak szervezzük. Számos, élmény gazdag programmal nyújtunk színes, tartalmas kikapcsolódást a szünetre.
Kvízjátékban tesztelhetik környezettudatosságukat az érdeklődők
Sikeresen zárult a Humusz Szövetség és tagszervezetei által lebonyolított országos Nulla Hulladék Turné, amely 2013-ban 32 fesztivált érintett. A program online folytatódik a Nulla Hulladék Kvízzel.
Madárnépszámlálás
A nyíregyházi Sóstói-erdőben 2010 óta több mint 50 fészekodút helyeztünk ki, melyekben minden évben költenek madarak. De vajon kik és mennyien? A május 17-ére tervezett odúellenőrző akciónk során ezt fogjuk felmérni. Gyertek és kukkantsatok be Ti is az odúkba!
FÖLD NAPJA - Nyíregyháza Kerékpár Ünnepe
Nyíregyháza, Jókai tér – a KORZÓ Bevásárlóközpont előttEz valami ÖKO-Álom!

"Világfák" Márokpapin
A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség „Világfák” hagyományteremtő kezdeményezésnek célja, hogy minden év márciusában – a kikelet havában – a szövetség tagjai egy szimbolikus lépést tegyenek a jövőért, melyben elültetik az év fájának egy csemetéjét, azaz idén egy mezei juhart. Bővebben...
2014. évi közgyűlés - MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívjuk az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 2014. évi közgyűlésére!
Időpont: 2014. március 28. - Helyszín: E-misszió Egyesület irodája – Nyíregyháza, Szabolcs u. 6.Tábori kedvezmény Víz Világnapjától Föld Napjáig 2014.

Egyesületünk az elmúlt évekhez hasonlóan 2014-ban is igyekszik emlékezetessé tenni a diákok számára a nyári szünidőt, így várjuk jelentkezését természetjáró-, kaland- és kerékpáros táborainkba! Az egy hetes turnusok alkalmával sor kerül a Szatmár-Bereg növény- és állatvilágának megismerésére, a népi ...
Kockásliliom túra 2014. március 22.
A kockásliliom túra időpontja a tavasz korai érkezése miatt megváltozott. A csillagászati tavasz másnapjára, március 22-re várunk minden kedves érdeklődőt Márokpapiba!
Helyszín: Beregi-sík, Márokpapi Csiperke Erdei Iskola és Tábor környéke
Időpont: 2014. március 22. (szombat) 1000 ...
Természetjárók
JÉGKOCKA AKCIÓ NYÍREGYHÁZÁN
Jégkocka akció az éghajlat védelméért
2014. Március 21. péntek – 10:00-17:00
Nyíregyháza, Jókai tér – Korzó Bevásárlóközpont előtt