Volt egyszer egy…
Örömmel tudatom mindenkivel, hogy megszületett az első fotóstúra!:)
A 2010. április 29-én sorra került első fotóstúrán több mint harmincan vettünk részt!
Az Egy város arca program keretén belül megrendezett belvárosi túránkon ragyogó napsütésben és még ragyogóbb láthatósági mellényben fotózott együtt rengeteg Arcművész!

REGIONÁLIS BEMUTATÓ
Az Európai Mobilitás Hét - Európai Autómentes Nap
rendezvényei
2010. március 9. 10.30-13.30
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala – Krúdy terem (4400 Nyíregyháza. Kossuth tér 1.)
Az Európai Unió Víz Keretirányelvének való megfelelés érdekében 2009-ben hazánkban is elindult a vízgazdálkodási tervek készítése. Egyesületünk részt vesz a tervek bemutatására és véleményezésére szolgáló társadalmi konzultációk szervezésében, illetve szakmai szempontok alapján véleményezzük is az egyes terveket. Alább mindkét folyamatról olvashat további részleteket.
A vízgazdálkodási tervezés anyagait és teljes folyamatát a www.vizeink.hu oldalon olvashatja.
Néhány gondolat a vízgazdálkodási tervezésről
A vízgyűjtő gazdálkodási tervezés általában főleg a felszíni és felszín alatti víztestek állapotára összpontosít, azonban jól látható, hogy vizeink állapotát alapvetően emberi tevékenységeink határozzák meg.
A tájat és az abban található folyó- és állóvizeket, felszín alatti víztesteket egységükben kell szemlélnünk, hiszen együttműködő rendszert alkotnak. A vizek állapota nagymértékben függ az őket körülvevő tájtól, a táj használat módjától, a tájat ugyanakkor a vizek táplálják.
Emberi tevékenységeink, azon belül főleg a mezőgazdasági és a települési szennyvíz kibocsátások jelentős hatással vannak vizeink minőségére. Az elmúlt évtizedek mezőgazdasági gyakorlatára az intenzív művelés volt jellemző, ami egyrészt jelentős környezetterhelésekkel járt, másrészt megkövetelte a feleslegesnek tartott vizek, belvizek elvezetését.
Az időjárási szélsőségek egyre gyakoribbá válnak, mind a rendkívüli aszályok és hőségek, mind a heves esőzések arra utalnak, hogy ideje bölcsebben gazdálkodnunk vizeinkkel. Az időjárási szélsőségek hatásait mérsékelhetjük, ha tájhasználatunkat jobban hozzáigazítjuk a természetes adottságokhoz. Ez a folyók menti térségekben az árvizek víztöbbletének visszatartását jelenti, illetve azt, hogy a mélyebben fekvő, lefolyástalan területeken, ahol a vizek hosszabb időre megállnak, nem kell feltétlenül szántóföldi gazdálkodásban gondolkodnunk.
Ha az árvizek víztöbbletét sikerül legalább részben megtartanunk a tájban, akkor csökkenthetjük az aszályok káros hatásait, segíthetjük a mezőgazdasági termelést, illetve javíthatjuk természeti szempontból értékes területeink állapotát. Ezen felül, ha a vízvisszatartásnak megfelelően alakítjuk gazdálkodásunkat, művelési módjainkat, akkor növénykultúráinkban a csapadékban gazdag, belvizes időszak sem okoznak jelentős károkat.
A vizek visszatartásán alapuló vízgazdálkodás természetes módon együtt jár egy környezeti szempontból körültekintőbb gazdálkodással, egészségesebb élelmiszerek termelésével, illetve a nagyüzemi termelés helyett a kisebb táblás, mozaikosabb tájszerkezet kialakításával.
Véleményünk szerint a vízgyűjtő gazdálkodási tervek tartalmilag akkor jók, ha ezekre a kérdésekre is kitérnek, hiszen vizeink ügyét nem kezelhetjük sem a tájból kiemelve, sem emberi tevékenységeinktől, a gazdálkodástól függetlenül.
A közvélemény tájékoztatása és társadalmi konzultáció a Tisza részvízgyűjtő alegységein
Az E-misszió Egyesület véleménye az egyes vízgazdálkodási tervekhez
Tisza részvízgyűjtő vízgazdálkodási terve – 1. vélemény
Tisza részvízgyűjtő vízgazdálkodási terve – 2. vélemény
A Lónyai és Felső-Tiszai alegységek vízgazdálkodási tervei
A Bodrogköz alegység vízgazdálkodási terve
Sajtó megjelenések, sajtóanyag
Szabolcs Online - 2009. október 12.
Kelet Magyarország - 2009. október 13.
Vasárnapi Kelet - 2009. október 18.
A projektet az EGT/Norvég finanszírozási Mechanizmus támogatta. |
![]() |
MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ
„Élelmiszer: válság vagy biztonság?” - A géntechnológiával módosított növények termesztésének nemzetközi és hazai tapasztalatai
LETÖLTHETŐEK AZ ELŐADÁS ANYAGOK!